Nem tudom, te álmodtad-e már, hogy repülsz, mint egy madár, szabadon. nekem ez visszatérő álmom, és nagyon szoktam élvezni, és lányaim is erről számoltak be. Mikor váljanak tehát az álmok valósággá, ha nem születésnapunkon?

Így hát lányaim születésnapjának betetőzéseképpen extrém meglepetéssel készültünk nekik egy barátom ösztönzésére, aki ejtőernyős és szabadeső oktató. Elhívott minket, hogy csatlakozzunk hozzá Budapest egyetlen szélcsatornájába, ami nem csak extrém élményparkként, de ejtőernyős kiképzőhelyként is funkcionál. Lányaim eltérő korúak ugyan (8 és 14 évesek), de valahogy úgy alakult, hogy mindkettőjük szülinapja március 20-a körülre esik, így megvolt mindkettőjük számára az indok egy kis közös lebegésre.

A Skyward szélcsatorna Budapesten az egykori Csepel Művek területén található. Már a megérkezés is érdekes élmény volt. A Csepel Művek területe egy valóságos gyárváros ahol egykor az I. világháború alatt 30.000 is dolgozott, de a szocializmus éveiben is 17.000 dolgos kéz gyártotta a legkülönfélébb gépipari termékeket. A gyárat Weiss Manfréd magyar nagytőkés alapította és eredetileg lőszergyárként funkcionált. Majd gyártottak itt repülőgép motorokat, harckocsikat, varrógépet, csöveket, teherautó alkatrészeket, kerékpárokat (pl. gyermekkorom Csepel biciklijeit) és megannyi gép-, és acélipari cikket. Az egykori gyárépületek nagy része ma is jól kihasznált, irodaházak, raktárak, kisebb termelőüzemek, valamint vasárnap délutáni kalandunk helyszíne a Skyward szélcsatorna találhatók itt.

A kalandpark a főbejáraton keresztül egyenesen haladva végig, jól megközelíthető, egyértelműen kitáblázott, nem is nagyon kell kérdezősködni. Az épületbe való belépéskor kulturált recepció fogad, ahol –mint minden repülés előtt- be kell csekkolni –így érdemes egy órával a foglalt időpont előtt érkezni-, felelősségvállalási nyilatkozatot kitölteni, már nem mintha komolyabb veszély leselkedne ránk lebegés közben. Ugyanitt kell leróni a repülés részvételi díját, ami felnőtteknek 15.000 Ft 3 percre, gyermekeknek 10.000 (2019. márciusi adat). El lehet diskurálni rajta, hogy ez az összeg sok-e avagy nem. Első hangzásra érkezéskor, igen nem kevés, pláne ha az egész család repül, azonban biztosíthatlak kedves olvasó, hogy mikor kijössz a szélcsatornából válaszod habozás nélküli IGEN lesz „a megéri-e az árát”című kérdésre. Van még lehetőség plusz 3000 Ft-ért úgynevezett „taxi” szolgáltatásra befizetni, jobban mondva élményre, amit csakugyan ajánlanék, ugyanis az igazi repülés és szabadesés élményt ez adja. A taxizás jelen kontextusban nem azt jelenti, hogy egy sárga autóval visznek haza az élmény után, hanem, hogy a képzett ejtőernyős oktató kollega segít nekünk a kíséretével felrepülni a szélcsatorna tetejéig, majd onnan alászállni (lásd videó beszámolónkat alább).

A becsekkolás után megkapjuk az ejtőernyős kezeslábasokat, bukósisakot, fölvédőt, majd jöhet a mintegy 15 perces eligazítás, melynek során megtanítják a helyes testtartást, az instruktori kézjeleket. Amint a búvárok, az ejtőernyősök is speciális kézjelekkel kommunikálnak egymással, amire jelen esetben a felhajtóerőt biztosító 4 db repülőgép turbina hangja miatt van szükség. A rövid eligazítás során megtanuljuk, hogy fejünk fel-le hajtásával hogyan tudunk a szélcsatornában felszállni/elemelkedni, illetve csökkenteni a magasságunkon (homorítva állunkat leszegve emelkedni, míg állunkat felemelve süllyedni tudunk a szélcsatornában).

Mostmár mindenki repülésre készen, indulunk fel a lépcsőkön abba a helységbe, ahol repülni, lebegni fogunk. A szélcsatornában az emberi testek felreptetése, lebegtetése a 4 hatalmas repülőgép turbina által generált szél által történik. Ne ijedjetek meg, a turbinák fémráccsal biztonságosan el vannak választva attól a felülettől, ahol lépkedni lehet, nem fognak bedarálni senkit. A fenti alapárban 3 percnyi lebegés foglaltatik, melyet két részletben bonyolítanak az instruktorok (2x1,5 perc).

A szélcsatornába csak képzett instruktor kíséretében léphetünk be, ők vigyáznak a tapasztalatlan látogatókra, korrigálják testtartásukat, segítik őket. 3000 Ft-os felárért igénybe vehetjük a fent már említette “taxi” élményt, melynek során nem csak lent lebegünk, miközben fog az instruktor, hogy el ne szálljunk, hanem velünk együtt felrepül a magasba, miközben fog minket, így nem kel önálló életre a tapasztalatlan test. Ez a művelet a második másfél percben következik be, miután az első másfél percben már megszereztük a kis ízelítőt.

Hihetetlen energiákkal, az élmény okozta boldogsághormonokkal feltöltődve tértünk haza. Szeretettel ajánlom a programot az egész családnak, kisgyermektől nagyszülőkig (alsó korhatár 5 év, felső korhatár nincs)

Ha érkeznek Budapestre ismerőseid, vagy esetleg olyan cégnél dolgozol, ahova gyakran érkeznek külföldi vagy belföldi vendégek, netán magad számára keresel otthonos, jó ár-érték arányú szállást Budapesten, ajánljuk figyelmedbe Opera Residence apartman hotelünket az Operánál. Kérlek kiváló budapesti szállásajánlatainkért vedd fel velünk a kapcsolatot a http://operaresidence.hu/hu/ oldalon keresztül.

Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel