Egy szép napos március közepi vasárnapon végre sikerült ellátogatnunk Etyekre a Korda Stúdióba a családdal. Régi vágyunk volt már, hogy eljussunk ide, így előző nap szombaton bejelentkeztünk és lefoglaltuk az időpontot online (a látogatáshoz bejelentkezés szükséges, melyet a kordafilmpark.hu oldalon tehetik meg az érdeklődők). A belépő felnőtteknek 3500 Ft, gyerekeknek és diákoknak 2500, míg 2 gyerekes családoknak kedvezményes 9000 Ft stúdió túra ára. A program kb. 90 percet vesz igénybe.

A Budapesttől 30 km-re Etyeken felépített filmstúdiót 2007-ben alapították magántőkéből (Demján Sándor, Andy Vajna, Peter Munk, Nathaniel Rothschild), mely beruházást az akkori új filmtörvény adókedvezményei ösztönöztek, ugyanis az idehozott filmes produkciók komoly állami adókedvezményben részesülnek. Az EtyekWood-ként is nevezett Korda Stúdió Korda Sándor (Alexander Korda) magyar származású, de az Egyesült Királyságban élő és alkotó filmrendezőről és producerről kapta a nevét. Alexander Korda a brit filmgyártás meghatározó alakja volt a ’30-as, ’40-es években. Ő volt az első filmrendező, akit a királynő lovaggá ütött.

A másfél órás vezetett program keretében felkészült fiatal idegenvezetők a filmgyártás csodálatos világába kalauzolják a látogatót, melynek során filmes trükköket, a filmvásznon alkalmazott érzéki csalódásokat ismerhetünk meg. Többek között a zöld háttér trükkjét, melynek segítségével az ott kiállított motorra felülve bármely környezetbe odavarázsolják az alkalmi motorost, vagy megmutatják, hogyan nagyítják és kicsinyítik a színészeket a képernyőn. Azt is megtudhatjuk, hogy a Gyalog Galopp című Monty Python filmben kókuszdióval előidézett lódobogás maga a filmes valóság, ugyanis a filmes hangok lódobogásait csakugyan kókuszdióval állítják elő.

A trükkök bemutatása után betekintést nyerhetünk a világ egyik legnagyobb New York-i utcadíszletébe, ahol elmondják, hogyan idéznek elő 6 autóval és pár emberrel igazi New Yorki csúcsforgalmat és forgatagot.

Ezután elvezetnek minket egy középkori falu díszleteihez, majd a római Colosseum és a Szent Péter Székesegyház felépített részletei mellett képzelhetjük el, hogyan forgatnak a XXI. századi etyeki pusztában középkori római jelenetet pl. a Borgiák című filmsorozathoz.

Az ámulatból és tanulságok sorából túránk végén felocsúdva és a valóságba visszatérve, a legfontosabb levonandó tanulság számomra: amit a filmvásznon és a TV-ben látunk nem a valóság, a filmes és média szakemberek ügyes trükkökkel tudják az emberi agyat manipulálni, stimulálni, így a különböző médiumok termékeit csak a megfelelő tudatossággal fogyasztani.

A filmpark meglátogatása után érdemes átgurulni a közeli (1-2 km, sétálva is megtehető) Etyeki Gasztrosétányra, ahol finom etyeki borokat kóstolhatunk és csodás panorámájú kis családi éttermek, borospincék sorát látogathatjuk meg.

A gasztrosétány meglátogatása után Zsámbék felé vettük az irányt, ami Etyektől 20 km-re fekszik, hogy megcsodálhassuk a Zsámbéki Romtemplomot. A templomrom Premontrei kolostor néven is ismert, a XIII. század első felében épült késő román és korai gótikus stílusban. Az 1763-as nagy komáromi földrengés rombolta le, azóta nem építették újjá, de látképe a háttérrel így is csodás hangulatot idéz. Felemelő érzés a kertjében a padokon kicsit elidőzni és elképzelni, milyen élet lehetett itt 700 évvel ezelőtt. Valóban csodás és tartalmas napot mondhatott magáénak a család, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Amennyiben tetszett, és hasznosnak találtad ezt a cikket, kérlek, hogy oszd meg ismerőseiddel.

Ha érkeznek Budapestre ismerőseid, vagy esetleg olyan cégnél dolgozol, ahova gyakran érkeznek külföldi vagy belföldi vendégek, kollegák, netán Te magad látogatsz Budapestre, kérlek kiváló budapeti szállásajánlatainkért vedd fel velünk a kapcsolatot a http://operaresidence.hu/hu/ oldalon keresztül.

 

Oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel